A 100ezer Ft-os jutalmat az iskola képviseletében dr. Kovács Péterné igazgató és Hernádi Pálné, a testnevelési munkaközösség vezetője Lampert Mónika miniszter asszonytól vehette át tegnap, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Márvány-aulájában rendezett ünnepség keretében, Budapesten.
Hasonló díjazásban az ország összes általános iskolája közül mindössze 14-en részesültek, köztük a Derkovits az egyetlen vas megyei. További 12 középiskola munkáját is elismerték. Köztük nem volt vas megyei középiskola, a 200 fő alatti kisiskolák sorában Rábapaty kapott még elismerést.
A Derkovits iskola kimagasló eredménye elsősorban az atlétika versenyeken, a Játékos sportversenyen és az úszásban elért sikereknek köszönhető. Az iskolában nagy hagyománya van az emelt szintű testnevelésnek. A versenyeredmények mellett azt tartják legfontosabbnak, hogy a gyermekek fizikumát, állóképességét mindenoldalúan, az életkori sajátosságaiknak megfelelően fejlesszék és életformájukká tegyék a sportolás, a mozgás iránti igényt.
Ez az elv összhangban van azzal a filozófiával, melyet az iskola Pedagógiai Programjában 1998-ban az alábbiak szerint fogalmazott meg: „Az iskola kiemelt értékei: az alkalmazható tudás és a testi-lelki egészség”





























