Hírek

Adóbevallás és fekete lista

2007. január 31., 10:20
Azok az adózók, akik az elektronikus adóbevalláshoz szükséges regisztrációjukat elmulasztották, még mindig megtehetik, de hamarosan ezért már büntetni fog az APEH. A bírság mértéke elérheti a 200 ezer forintot is.

A havi bevallást készítőknek február 12-ig kell elektronikus adóbevallásukat elkészíteniük - a foglalkoztatóknak és az egyéni vállalkozóknak egyaránt. Az éves bevallóknál már bonyolultabb a helyzet. A foglalkoztatóknak január 31-ig, a nem jogi személy adózóknak, például az alapítványoknak foglalkoztatottjaikról február 5-éig, az egyéni vállalkozóknak pedig február 10-ig kell bevallásukat elkészíteni. Ezt csak az adóhivatal kitöltő programja segítségével lehet megtenni.

Az adózás rendjéről szóló jogszabály értelmében, az adóhatóság honlapján meg kell nevezni azokat a magánszemélyeket, akiknek a terhére jogerősen megállapított adóhiány összege meghaladja a 10 millió, egyéb adózó esetén a 100 millió forintot, illetve azokat, akik bejelentés nélkül folytatnak adóköteles tevékenységet. Jelenleg a 2006 negyedik negyedévében jogerőssé vált esetek kerültek a listára, akik között két Vas megyei magánszemély is szerepel. Ettől az évtől ez a névsor is tovább bővülhet.

Újabb változás, hogy egy új rendelet értelmében nem kell bevallást készíteniük azoknak a másodállású vállalkozóknak, akiknek nincs bevételük, vagy vállalkozói kivétjük.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely