Hírek

Túl kevés szülészeti ágy jut Vas megyének

2007. február 02., 09:34
Bár végleges döntés még nem született, a legutolsó álláspont szerint a Vas megyei szülészet-nőgyógyászati osztályok a korábbi 132 helyett 56 ágyat kaptak. A szakmai kollégium állásfoglalása is az volt, hogy a régióban aránytalanul kevés lehetőséget kapnak a gyógyításra.

Szabó István professzor, a szakmai kollégium elnöke szerint Vas megye irreálisan rosszabb helyzetbe került a nőgyógyászati fekvőbeteg ellátás szempontjából, mint a környező megyék. Míg Győr-Moson-Sopron és Zala megye 100 fölötti ágyszámmal kalkulálhat, addig Körmend 16, Szombathely pedig 40 ágyat kapott, annak ellenére, hogy az alapvető megbetegedési és halálozási arányszámok ezt nem indokolják.

Az országban sok helyen felmerült az a probléma is, hogy a szülészeti ellátáshoz nem tartozik mindenütt megfelelő gyermekgyógyászat. Ez szerencsére Szombathelyen megoldott, hiszen olyan ellátás, amely 24 órás szülészorvosi, gyermekgyógyász, szülésznői, újszülöttellátó nővéri segítséget is magában foglal, Vas megyében csak Szombathelyen van.

Újszülötteket ellátó intenzív egységek városunkon kívül a környező megyékben Győrben és Zalaegerszegen működik, ahol a kis súlyú, koraszülötteknek és kóros állapotú újszülötteknek segítenek.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely