Információink szerint egy vizitdíj-automata 1 millió forintba kerül, de az úgynevezett betegirányító funkcióval rendelkező gépek ára akár a 4 millió forintot is elérheti. Az Egészségügyi Minisztérium pályázatot hirdetett az ezek megvásárlásához szükséges támogatás igénybevételére. Ennek mértéke az alapszolgáltatást nyújtó gépeknél 250 ezer, az extrákkal felszerelteknél 300 ezer forint. A Vas Megyei Markusovszky Kórház nem vesz részt a pályázaton, mivel itt nem vezetik be az automatás-rendszert.
Csuka Lajosné - gazdasági igazgató, Vas Megyei Markusovszky Kórház
"Kezdetben vizitdíjautomatákkal nem számolunk, nyilvánvaló, hogy ha ez a rendszer egy kicsit rendszeresebb lesz, átláthatóbb lesz, akkor nekünk is szándékunk venni vizitdíjautomatát, de már olyanokat szeretnénk vásárolni, amely a biztosított TAJ-jogosultságát is tudja."
Addigis a kórházban több telephelyen, a Rendelőintézetben, a 11-es Huszár úti épületben alakítanak ki olyan helyiségeket, ahol be lehet fizetni a vizitdíjat.





























