Hírek

Fegyelmi eljárás birkózók ellen

2007. február 06., 12:08
Fegyelmi eljárás indult a napokban hat birkózó ellen, mert megszegték a Magyar Birkózó Szövetség határozatát. Köztük van a szombathelyi Wöller Ákos és Wöller Gergő is. A döntés értelmében a kvalifikációs év miatt a versenyzők idén már nem légióskodhatnak, így a jelentős pénzzel járó Bundesliga-szereplésekről is le kell mondaniuk. Néhányan azonban január első hétvégéjén mégis szőnyegre léptek.

Legjobb birkózóink évek óta versenyeznek a német Bundesligában, egyrészt szakmai okból, hiszen minőségi ellenfelekkel mérkőzhetnek éles szituációkban, másrészt fizetésük jelentős részét Németországban keresik meg. A válogatott szakvezetői azonban a kvalifikációs évre tekintettel úgy határoztak, hogy 2007-ben nem engedélyezik a versenyzőknek a légióskodást. Hiába tart tehát - eredménytől függően - márciusig a német bajnokság, versenyzőinknek 2006 decemberével véget ért a klubszezon. A szövetség büntetésként megvonta a birkózók hazai és nemzetközi versenyengedélyét, és felmentette őket a brassói edzőtáborozás alól. Két szombathelyi, Wöller Gergely, és a három hete térdműtéten átesett Wöller Ákos ellen is fegyelmi eljárás indult.

Wöller Ákos szerint megússzák egy írásbeli figyelmeztetéssel. Az ügyre azonban szombaton, az utolsó fegyelmi tárgyaláson kerül pont.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely