Dr. Czeglédi Csaba alpolgármester tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a korányszintű egyeztetés alapján Vas megye várhatóan 1023 aktív kórházi ágyra számíthat, az eredetileg tervezett 902 helyett, és bírálta a kórház korábbi meggondolatlan döntéseit. Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke minderre úgy reagált, hogy a Markusovszky Kórház vezetése eredetileg azért mondott le aktív ágyakról, mert ezért pénzt kapott, amit fejlesztésekre fordíthat. Azt azonban akkor még nem tudhatták, hogy további ágyszámleépítéssel is számolniuk kell. A politikus elmondta azt is, hogy a főigazgatóban ők maximálisan megbíznak és támogatják döntéseit.
Marton Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke szerint a Regionális Egészségügyi Tanács is az 1023 aktív ágyszámot tartotta elfogadhatónak, de ők mindigis úgy gondolták, hogy a megyéről egységesen kell gondolkodni. Szerintük a celldömölki és a körmendi kórházi ellátáson kívül Sárváron is szükség lesz aktív ágyakra. Ők már megkezdték a kórház zártkörű részvénytársasággá alakítását, amivel az a céljuk, hogy a Markusovszky kórház menedzsmentje dönthessen a megyei egészségügyet érintő kérdésekben.





























