A Gyermekek Háza két programmal is várja a kicsiket szombaton délelőtt 9-12 óra között. A Cserebere Klubban szalvétát, Kinder-figurát cserélhetnek, a Kézműves Kuckóban pedig fánkot süthetnek a gyerekek.
A Gyermek Művészeti Fesztivál szombaton 10 órakor folytatódik az MMIK-ban musical és modern táncbemutatóval.
A huszárok hagyományos felvonulása szombaton 13 órakor indul a Batthyány térről. A 11-es Huszár úti laktanyánál megemlékezést tartanak, és megkoszorúzzák a hős katonák emlékművét. A látványos menetet fúvósok kísérik.
Az 1-2. évfolyamos két tannyelvű (angol-magyar) program mutatkozik be nyílt nap keretében szombaton 9 órától a Nyitra Utcai ÁMK-ban.
A Savaria Plaza idén is megrendezi a Valentin-napi csókversenyt. Szombaton 17 órától indul a viadal, 18 órakor Kontor Tamás és Szabó Eszter zenél, 19 órakor eredményhirdetés és díjkiosztó. A csókolózó párok értékes nyereményekért szállhatnak "ringbe".
Ez a hétvége sem múlhat el bál nélkül. Ezúttal a szerelmeseknek kínál programot a Valentin Bál szombaton 19 órától a sportházban. Sztárvendég: Lola és Unique, zenél a Madarak, közreműködnek a Lorigo TSE és a Savaria TSE táncosai.
A Vasfüggöny Túraút bemutatásának hatodik szakasza szombaton kerül sorra. Találkozó 8.20-kor az Ady téri buszpályaudvaron. Útvonal: Répcevis - Visi hegy - Ólmod - Sembajer-hegy - Andalgó - Kőszeg. A táv kb. 20 km, túravezető: Orbán Róbert.
Hagyományos sváb disznóölést rendez szombaton 10 órától a Kőszegfalvi Baráti Kör. Aki igazi disznótoros lakomán szeretne részt venni, netán a munkálatokban is besegítene, az menjen szombaton reggel a Kőszegfalvi Klub udvarára.
Szent Márton útja túra I. szakasz 14 km-en - Vasárnap Ják - Sorki-erdő - Csupor villa - Felső-haraszt - Kukulló - Szombathely útvonalon vezet túrát Rábai Péter. Találkozó Szombathelyen az Ady térről 7.30-kor Ják felé induló autóbusznál.
Meseláda - A Mesebolt Bábszínház előadása vasárnap 10 órától várja a kicsiket a bábszínház kamaratermében.





























