Hírek

Körmend a legjobb nyolc között

2007. február 12., 13:05
91-88-ra nyerte a Sopron a Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzését a Körmend ellen. A visszavágóra tehát minden kérdés nyitott maradt, bár a nagyobb esély már a piros-feketék oldalán volt. Calvin Bowman és Mujanovics Samir személyében egy-egy hiányzója volt mindkét csapatnak.

Hamar 9 pontos előnyt szerzett a Körmend, elsősorban Margus Ledoux-nak köszönhetően. A Sopron azonban nem hagyta magát: Strnad és Mandic kosaraival felzárkózott. Állandósult a 4-5 pontos hazai előny, ez azonban nem nyugtathatta meg Sabáli edző tanítványait. A félidő vége felé már egy-egy pillanatra a Sopron állt továbbjutásra, ekkor azonban jött az utóbbi időben kevés lehetőséget kapó Kutasi Gergely, aki másfél perc alatt három hibátlan triplát süllyesztett el a soproni gyűrűben.

Öt pontos körmendi előnnyel fordultak a csapatok. A harmadik negyedben folytatódott a hajsza, a Sopron végig látótávolságon belül maradt. Ledoux továbbra is tarthatatlan volt, az ellenfél legponterősebb játékosát, Carberryt viszont a körmendi védők levették a pályáról. 66-63-nál az összesítésben egyenlően állt a két csapat, ekkor azonban beütött a körmendi mennykő. Alig öt perc alatt zsinórban 16 pontot dobtak a fehér mezesek, akik ezzel le is rendezték a továbbjutás kérdését. A végén már csak a számszerű eredmény volt kérdéses, ekkor Fodor és Leslie villogott. A vége 92-75, a Körmend jutott a kupában a legjobb nyolc közé.

A Körmend legeredményesebbje a 25 pontig jutó Ledoux lett, a 16 egységig jutó Fodor Márton ponterősségéért, Fodor Gergely védőmunkájáért, Kutasi Gergely pedig demoralizáló hárompotos kosaraiért érdemel dícséretet.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely