Az adóhatóság korábbi becslése szerint 700-800 ezer cég, illetve egyéni vállalkozó számára kötelező ily módon az adózás.
Az adóhivatal megerősített ügyfélszolgálattal és több telefonvonallal készült a csúcsra, a múlt héten már a járulékbevalláshoz szükséges, sok verziót megért nyomtatvány is hibátlanul működött. Az APEH országosan 1,5 millió e-bevallásra számít.
Az első nagyobb hullámon már túl van a kormányzati ügyfélkapu és az elektronikus bevallási rendszer: januárban a bevallások csaknem 90 százaléka - több mint másfél millió - elektronikus úton érkezett az adóhivatalhoz.
Simonits Imre - osztályvezető, APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság Bevallási Osztály
"Február 12-én már a 2007-re vonatkozó havi járulékbevallásokat is be kell adni."
Az APEH egyelőre elnéző: a mulasztási bírság akár 500 ezer forint is lehet, ám most még csak abban az esetben büntetnek az ellenőrök, ha semmilyen módon, így tehát papíralapon sem kísérlik meg a bevallást az adózók.





























