Hírek

Az integráció visszavonását kérik

2007. február 19., 15:11
A kórházintegrációról hozott határozat azonnali visszavonását és az eredeti állapot visszaállítását kéri a megyei közgyűlés szocialista frakciója. A közigazgatási hivatalhoz eljuttatott beadványban az ellenzéki képviselők formai és tartalmi okokra hivatkozva kérik a hivatalt a döntés megsemmisítésére. A kórház-ügy mellett a megyei önkormányzat 2007-es költségvetéséről is szó esett az MSZP-frakció délelőtti sajtótájékoztatóján.

Az idei költségvetés tavaly novemberben beterjesztett koncepcióját akkor jónak és elfogadhatónak tartotta a szocialista frakció - mondta Szűcs Gábor frakcióvezető. A közgyűlésen azonban már tartózkodtak, mert úgy vélik, a büdzsé nincs egyensúlyban, hiszen 380 millió forintos hiánnyal számol.

Nagy Antal frakcióvezető-helyettes elmondta: a velemi Avar szálló értékesítéséből származó 70 millió forintot a balatonberényi üdülő fejlesztésére kellene fordítani. Kifogásolták továbbá azt is, hogy hiányzik belőle az átfogó intézményi reform.

Szűcs Gábor szerint a fejlesztési oldalon is vannak aránytalanságok, hiszen például a megyeháza és a balatonlellei üdülő felújítására csaknem annyi pénzt költenek, mint amennyivel a kistelepülések pályázati önrészéhez hozzájárulnak. A kórházintegrációról szóló közgyűlési döntés váratlanul érte a megyeszékhelyt és Szentgotthárdot is - mondta a frakcióvezető.

A Közigazgatási Hivatalhoz írott beadványában a szocialista frakció többek között azt kifogásolja, hogy az ülés előzetes napirendi pontjai között nem is szerepelt a kórház jövőbeni sorsa, így arról dönteni sem lehetett volna. Több kérdést is felvet az integráció, így például az egyesített intézmény finanszírozása, a különböző működési engedélyek, vagy éppen a felelősségbiztosítás kérdése mind megoldásra vár.Az ellenzéki frakció ezért a döntés azonnali megsemmisítését kéri.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely