Rettegi Attila és Sági József a Fidesz képviselői szerint a város vezetése nem mérlegelte megfelelően az ő javasalataikat és csak iskolabezárásban gondolkodik. Szerintük a kis iskoláknak tagintézménnyé való alakítása lehetne a megoldás. Ez az összevonás is nagy megtakarítást jelenthetne a városnak és nem sérülne a gyerekek, a szülők és a pedagógusok érdeke sem.
Sági József elmondta: a közoktatásból idén 700 millió forintot vonnak ki a tavalyi évhez képest, de a megtakarítás így is csak 160-170 millió forint. Bár ezt az összeget az ágazatban kívánja hagyni a város, ők ezt sem érzékelik, hiszen a közalkalmazottaktól még a havi 2400 forintos étkezési jegyet is elvonják.
Rettegi Attila szerint a Szentkirályi Iskola bezárásán kívül, sem az óvodaösszevonásokat, sem a kollégiumok átszervezését nem indokolják szakmai érvek.





























