Naponta 5-6 lakást kerestek fel, végül a sárvári nyomozók fülelték le őket február 15-én a délelőtti betörőportyájuk után Bonyhád mellett.
A sárvári rendőrök tavaly október végén kezdték a nyomozást, amikor ismeretlenek egy helyi tömbházban jártak. Az ajtót zárfésűs módszerrel nyitották ki. Egy szemtanú feljegyezte az elkövetők autójának rendszámtöredékét.
Egy hónappal később szintén Sárváron egy másik ház öt lakását fosztották ki. Innen egy kék Suzukit láttak távozni. Kiderült, hogy az autó egy többszörösen büntetett budapesti pszichológusnő tulajdona. A vasi nyomozók a nő fővárosi lakását figyelték, és február 15-én észrevétlenül elkísérték a bandát bonyhádi betörőkörútjukra. Akkor csaptak le rájuk, amikor megpakolt táskákkal hazafelé indultak.
Dr. Orbán Péter - r.altábornagy, főkapitány, VMRFK
"Hónapok óta érett az ügy, vártuk a szüretet. 13 megye, több mint 30 városában fordultak meg működésük alatt."
A két nőből és két férfiból álló bandát a 36 éves pszichológusnő irányította, ő eddig 8 évet ült börtönben. Szerszámkészítő segítője is közel 10 évet töltött már rács mögött, de a másik két tag sem büntetlen előéletű. Csak hétköznap törtek be, délelőtt. Akkor sem jöttek zavarba, ha valakit otthon találtak. Szórólap-terjesztőnek adták ki magukat.
Kovács Csaba - r.őrnagy, bűnügyi osztályvezető, Sárvári Rendőrkapitányság
"Elsősorban készpénzt kerestek, arany ékszereket, műszaki cikkeket, ami könnyen elfér a táskában. Igyekeztek visszaállítani a rendet a lakásban. Így volt, hogy a sértettek csak napok múlva vették észre, hogy jártak a lakásukban."
Az is előfordult, hogy a családtagok egymást gyanúsították az eltűnt pénzt keresve. A társaság napi 2-300 ezer forintnyi zsákmányt gyűjtött. A rajtaütés és a házkutatás során lefoglalt tárgyak egy részének tulajdonosait a rendőrök még keresik.





























