A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be. Itt az is elhangzott, hogy a világon mindenütt intenzíven kutatják a bor egészségvédő hatását. Egy kanadai kórházban például naponta egy deciliter bort adnak a betegeknek.
Közel 180 kőszegi nőt és férfit vizsgáltak meg alig egy hónap alatt azért, hogy kiderítsék, milyen hatással van a helyi vörösbor az érelmeszesedés kialakulására. A dr. Tarján Jenő kardiológus által kifejlesztett, rendkívül rövid vizsgálattal a nyaki verőér állapotát nézték. Az eredmények azt mutatták, hogy az 50 év alatti borivók és nem fogyasztók is nagyon jó egészségnek örvendenek. A rendszeresen borozó idősebbeknél viszont sokkal gyakoribb az érszűkületet okozó ún. plackok kialakulása.
Dr. Tarján Jenő - kardiológus
"Azt nem tudtuk bizonyítani, hogy jobb az, ha valaki mérsékelten, folyamatosan iszik, de azt állíthatom, hogy nem volt annak kárára, aki 10 év óta rendszeresen, mérsékelten fogyaszt bort."
A franciák már bebizonyították, hogy náluk a rendszeres borfogyasztók körében kevesebb az infarktus, a szélütés, és hosszabb életűek nem ivó társaiknál. István Lajos professzor és dr. Tarján Jenő kardiológus szeretnék folytatják a kutatást kibővítve a vizsgálaton résztvevők körét és a szempontokat. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nőknek egy, a férfiaknak pedig kettő pohár jófajta vörösbor elfogyasztása biztosan nem árt.





























