Hírek

319 millió forint örökösödési illeték Vasban

2007. március 06., 15:24
Az örökösödési illetékből származó állami bevétel a teljes illetékbevételnek alig 10%-át teszi ki. Vas megyében 2006-ban 7 milliárd forint illetékalap képződött. Az örökösödési illeték rendszere jövő januártól alakulhat át, ha a pártok egyetértenek ennek a törvénynek a módosításával.

2006-ban Szombathelyen a Vas Megyei Illetékhivatal 319 millió forint örökösödési illetéket állapított meg, amelyből 282 millió forintot szedtek be.

Nagyné Pukler Andrea - osztályvezető, APEH Illetékügyi Főosztály: "2006-ban mintegy 7 milliárd forint illetékalap képződött az öröklési illetékből. Ennek 85%-a 5 és fél - 6 milliárd forint, ami lakásingatlan után képződött, a többi az termőföld után, illetve az egyéb ingatlanok után."

 Jelenleg az örökösödési illeték lakóingatlanokra közeli hozzátartozók esetén 18 millió forintig a vagyon 2,5 %-a. Garázs, üdülő, műhely esetében ez 11%. Így tehát egy 15 milliós lakás öröklésekor 375 ezer forint az illeték. Ez az összeg még nagyobb, ha nem lakóigatlanról van szó, vagy ha értékesebb építményt örököl valaki. A távolabbi rokoni kapcsolat is nagyobb közterhet jelent. Az illetéktörvény tételesen meghatározza, hogy kik részesülhetnek kedvezményekben, vagy akár mentességben. Ezen kívül jövedelmi, vagyoni, és szociális helyzetre tekintettel fizetési könnyítési kérelmet is előterjeszthet az ügyfél az illetékes hivatalnál.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely