Hollandiából indult az ötlete a ROOTS&ROUTES programsorozatnak, ami immár nyolc európai országot, köztünk hazánkat öleli fel. A ROOTS&ROUTES keresi, inspirálja és képzi azokat a tehetséges fiatal zenészeket, táncosokat és médiamunkásokat, akik egyébként nem biztos, hogy utat találnak a nevesebb színpadokra, médiaintézetekbe és művészeti iskolákba.
A hazánkban tavaly indult programsorozat keretében immár harmadik kurzust hirdetik a szervezők, melyre április 6-ig várják a jelentkezőket, olyan fiatalokat, akik zene, tánc (hiphop, kortárs tánc és néptánc) és média területéről hajlandóságot éreznek, hogy négy nap alatt létrehozzanak egy közös produkciót, melyet bemutatnak a kurzust záró fesztiválon, majd később a Szigeten is.
A zenei, tánc és média mesterkurzusok során a fiatalok elismert szakmabeliektől, profi körülmények közt próbálhatják ki tehetségüket, hasonló érdeklődésű fiatalokkal együttműködve. A lényeg a közös alkotómunkára és a műfajok átjárhatóságára való nyitottság.
A kiválasztott fiatalok legjobbjai hasonló külföldi mesterkurzusokon, majd az októberi, Rotterdamban megrendezendő nemzetközi zárófesztiválon vesznek részt.





























