Hírek

Megújul a rendőrség épülete

2007. március 12., 12:39
Felújítják a Szombathelyi Rendőrkapitányság épületét. A munkálatokat szakaszosan végzik, így az ügyfélfogadás a rekonstrukció miatt nem szünetel. Az azonban előfordul majd, hogy egy másik épületrészben fogadják a lakosságot. Jövő héttől például az igazgatásrendészeti osztály a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Deák Ferenc utcai épületrészébe költözik, amíg irodáikat felújítják.

A Szombathelyi Rendőrkapitányságot a 70-es évek közepén építették, azóta csak kisebb állagmegóvási munkákat végeztek a házon. Most teljes körű lesz a felújítás: az épületet szigetelik, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a fűtési- és a vízvezetékrendszert, az elektromos hálózatot.

A három szintes kapitányság rekonstrukciója több mint 230 millió forintba kerül, amelynek nagy részét a BM-Klub eladásából származó bevételből finanszírozza a vasi főkapitányság, a különbözetet pedig az ORFK állja. A gazdasági igazgató elmondta, hogy a közbeszerzési eljárást tavaly írták ki, amelyre nagyon sok ajánlat érkezett. A felújítási munkákat egy kivételével szombathelyi cégekkel végeztetik. A rekonstrukcióval várhatóan ez év végére készülnek el.

Gubás Gabi Agora Szombathely