Vagyonhasznosító Városüzelemtető Zrt. Ez lenne annak az új cégnek a neve, amelyet a tervek szerint május végén hoz létre a szombathelyi önkormányzat. Egyelőre a város két cégét: a Házkezelési Kft.-t és a Városgazdálkodási Kft.-t vonnák be a részvénytársaságba, amelynek kizárólagosan, 100%-ban a városi önkormányzat lesz a tulajdonosa. Már 1996-ban felmerült egy hasonló szervezet létrehozásának terve, mint ahogy az azt követő években sokszor, de egészen eddig nem lett belőle semmi.
Németh Kálmán, alpolgármester- SZMJV
"Azt reméljük ettől, hogy pótlólagos forráshoz juttatja az önkormányzatot, és olyan szereplővé lesz az ingatlanpiacon, mint más magántulajdonban lévő vállalkozások."
A céghez kerülnének majd a tervek szerint a Máv-tól, vagy a honvédségtől visszakerülő területek, mint ahogy az Ipari Park Kft. is. Azt még nem döntötték el, hogy az új szervezet élén milyen működtetési-irányítási rendszert alakítanak ki. Erről egyelőre vita van, de a május végi megalakulás biztosnak tűnik.





























