Hírek

Akadálymentesítés 2010-ig

2007. március 20., 15:05
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amely szerint a korábbi 2013-as határidő helyett harmarabb, legkésőbb 2010 végéig akadálymentesíteni kell az ország összes önkormányzatát. Az új szabályozás szerint 2010. december 31-ig nemcsak az épületek fizikai akadálymentesítését kell befejezni, hanem a látás- vagy hallássérült embereknek is lehetővé kell tenni az önálló ügyintézést.

Vép Nagyközség önkormányzata kiemelt feladatának tekinti a községháza rendbetételét. Az idei évben elkezdik az erősen leromlott állagú épület felújítását, és ezzel párhuzamosan az akadálymentesítést is megoldják. A mozgássérültek által is használható mellékhelyiségeken kívül a főbejárathoz vezető felhajtó rámpa is elkészül még az idén. Ezzel az épület teljesen akadálymentes lesz. A munkálatokhoz a források rendelkezésre állnak.

Az új országos ütemezési terv szerint az egészségügyi intézmények akadálymentesítését 2008 végéig kell megoldani. A 200 főnél nagyobb lélekszámú települések óvodái és általános iskolái esetében a türelmi idő 2009 végén jár le. Magyarországon jelenleg csak a középületek mintegy 30%-a akadálymentesített. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 15 milliárd forintot biztosít állami közszolgáltatások akadálymentesítésére. Az önkormányzatok a Regionális Operatív Programokon keresztül juthatnak hozzá a szükséges forrásokhoz.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely