"Nehéz időket élünk, de ez nem jelenti azt, hogy a kultúráról le kell mondani, sőt stressz-, és feszültségoldásként még inkább igényünk lehet rá." - vélekedett Kamper László képzőművész, a RégióART 2007 programsorozat egyik főszervezője. A mai sajtótájékoztatón elhangzott: két évvel ezelőtt két, ebben az évben már négy helyszínen mutatkozhatnak be azok a vasiak, akik tagjai a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.
Salamon Nándor, a Szombathelyi Képtár nyugalmazott igazgatója, főszervező arról tájékoztatott, hogy az első, mosonmagyaróvári tárlatra 31 művész jelentkezett. A november végéig tartó rendezvény-sorozatot a Vas Megyei Közgyűlés támogatja. Júliusban a kőszegi Zwinger ad otthont a gyűjteménynek, októbertől a Savaria Múzeumba látogathatnak a RégióART záró eseménye iránt érdeklődők.





























