A nemzetközi hírű orvos, kutató, akit március 15-én Széchenyi-díjjal tüntettek ki, most ünnepli 85. születésnapját. Ebből az alkalomból barátok, kollégák, a megyei önkormányzat, valamint Szombathelyi Megyei Jogú Város képviselői jelentek meg a tiszteletére rendezett emlékülésen.
István Lajos nevéhez fűződik az első hazai, kórházi koraszülött osztály, valamint a haematológiai osztály létrehozása. Megszervezte az Országos Véradó-szakbizottságot, amelynek 25 éven át elnöke is volt, valamint közreműködött az önkéntes véradó- és vérellátó-hálózat kialakításában.
Rendkívül termékeny életútján a legmagasabb szintű szakmai tudás mellett az emberség, az erkölcsi tartás és a tolerancia mindig is meghatározó volt. Az emlékülésen prof. dr. István Lajost, a Markusovszky kórház igazgató-főorvosa Lakner László emlékplakettel tüntette ki.





























