Hírek

Még nem tudni, hol lesz a stúdió

2007. március 23., 09:57
Még mindig nem dőlt el véglegesen, hol lesz a regionális televízió székhelye. Továbbra is három város, Sopron, Győr és Szombathely versenyez azért, hogy az MTV Regionális Studiója a városból sugározza adását a következő években.

Úgy tűnik, egyelőre marad a stúdió Sopronban. Ugyanis az MTV a tavaly decemberben felbontott szerződést most 60 napos felmondási idővel, határozatlan időre meghosszabbította. A közszolgálati televízió nem létesített stúdiót Sopronban, így még mindig van esély arra, hogy máshová költözzön a regionális televízió.

Czeglédy Csaba alpolgármester nem érti az MTV vezetésének halogató magatartását, hiszen egyedül Szombathely nyilvánította ki, hogy 160 millió forinttal támogatná a stúdió létrehozását. Amennyiben olyan döntés születik, hogy mégsem költözik át a regionális tévé Szombathelyre, akkor a májusi közgyűlésen a költségvetés módosításánál lesz lehetőség arra, hogy ebből az összegből kapjon a Szombathelyi Televízió eszközfejlesztésre, amelyre 8 éve nem volt lehetőség.

Gubás Gabi Agora Szombathely