Hírek

Haladás - Lombard Pápa 1:0

2007. április 16., 10:56
A Szombathelyi Haladás a nagy rivális Lombard Pápa csapatát fogadta szombaton este a Rohonci úton. A lelátók zsúfolásig megteltek, a szurkolók soha nem látott számban jelentek meg a mérkőzésen. A meccse kezdete előtt dr. Ipkovich György polgármester és Illés Béla egykori Haladás játékos, válogatott kerettag aláírta azt a szerződést, melynek értelmében Illés 44 százalékos részesedést vásárol a Haladásból.

A csapatokat és a közönséget látványos pirotechnikai bemutató fogadta, a kezdőrúgást pedig az a 80 éves Bogáti Györgyné végezte el, akit szurkolói berkekben csak Hali-maminak becéznek.

A mérkőzés első perceiben Andorkát buktatták a 16-oson belül, a büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette. A találkozó hátralévő részében a Pápának is akadtak komoly helyzetei, gólt azonban nem sikerült szerezniük, mint ahogy a Haladás kontratámadásai is rendre eredménytelenek voltak.

A mérkőzés pinkatériáját az adta, hogy a Pápa vezetőedzőjének, Bíró Péternek a szombathelyi focihoz is köze volt egykor, a búcsú pedig nem sikeredett örömtelire. A Haladás megérdemelten nyert 1:0-ra, ezzel megerősítette vezető helyét a tabellán.
 

Gubás Gabi Agora Szombathely