Hírek

Jutalom a diákoknak

2007. március 27., 12:47
A március 15-i ünnepségen szereplő diákokat jutalmazta kedden dr. Ipkovich György. A polgármester az Élelmiszeripari és Földmérési Szakközépiskola valamint a Bercsényi Miklós Általános Iskola tanulónak nyújtott át jutalmat a színvonalas produkcióért. Vásárlási utalványt és emléklapot kaptak a város első emberétől az iskolák és diákjaik.

Az MMIK előtt léptek fel az Élelmiszeripari Szakközépiskola és a Bercsényi Iskola diákjai március 15-én. Huszonhat  általános -és középiskolás diák szerepelt abban a produkcióban, aminek forgatókönyvét még 2005-ben készítette el az Élelmiszeripari egyik tanára. Arany János: Koldusének című verse éppúgy elhangzott, mint Tóth Kálmán: Kik voltak a honvédek című alkotása, vagy népdalok. Három hetet gyakoroltak együtt a két iskola diákjai, köztük például az Élelmiszeripari Diákszínjátszó csoportjának kollégistái a március 15-i szereplést megelőzően, de a résztvevők külön-külön már az év eleje óta készültek az ünnepi műsorra. A Bercsényi iskolában tartott jutalmazáson Dr. Ipkovich György elmondta: régi szokás Szombathelyen, hogy egy-egy állami vagy városi ünnepséget felvállalnak az iskolák és ott műsort adnak. A város  mindig kifejezi megbecsülését azok iránt, akik jót tesznek Szombathelynek - mondta a polgármester. Elismerésül az iskoláknak egy-egy emléklapot, míg a diákoknak 5000 Ft-os vásárlási utalványt adott át Dr. Ipkovich György.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely