Júniustól lakott területen kívül a kerékpározóknak láthatósági mellényt kell viselniük éjszaka és korlátozott látási viszonyok között. A változásokról, a húsvéti ellenőrző akciókról, az egyre szaporodó trükkös csalásokról tartottak ma sajtótájékoztatót a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Április elsejétől Vas megyében a 8-as, 84-es, és a 86-os főutakon találkozhatnak az autósok új jelzőtáblákkal a fizetős szakaszok előtt. A gépkocsiban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket biztonsági rendszerben kell rögzíteni, Ha erre a gépjármű nem alkalmas, akkor nem szállítható benne 3 év alatti apróság. Az autóbuszokon is kötelező lesz a biztonsági öv alkalmazása, ennek betartatása az utasokkal a sofőr felelőssége.
Dr. Gulyás Ferenc - r.alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető, VMRFK
"Ez alól vannak kivételek: helyi, helyközi járatokon, ahol álló utasokat is szállítanak, ott nem lesz kötelező a biztonsági öv használata."
Nem kell bekapcsolnia a biztonsági övet annak sem, aki erről orvosi igazolással rendelkezik. Januárban kétszer annyi közlekedési baleset történt, mint az előző év első hónapjában, ez a tendencia - ha lassabban is -, de februárban és márciusban is folytatódott.
Míg 2003-ban minden ötödik balesetet ittasan okozták, mára ez a szám - valószínűleg a folyamatosan ellenőrzések hatására 11 %-ra csökkent. A tapasztalat szerint húsvétkor a közlekedők felelőtlenebbek, ezért a vasi rendőrség szombattól 5 napon keresztül akciózik az utakon.





























