A mostani panelprogram több Rohonci úti, Szent Márton úti, Barátság utcai és Bem József utcai lakást érint. A pályázat értelmében a költségek egyharmad részét az állam, másik részét a lakások tulajdonosai és az önkormányzat fizeti.
Németh Kálmán alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy nem igazak azok a híresztelések, melyek szerint a város nem tudja finanszírozni saját vállalását, hiszen a költségvetésbe már beépítették az ehhez szükséges 160 millió forintot.
Kővári Attila a Lakásépítési Bizottság elnöke elmondta: a közbeszerzési bizottság döntése után nyilvánossá válik, melyik az a cég, amelyik a lebonyolítást végzi. Információink szerint ez megegyezik a korábbi lebonyolítóval. Miután a kivitelező cég is ismert lesz, a várakozásoknak megfelelően júliusban elkezdőhetnek a tényleges munkák, október 15-re pedig már minden lakásban 30-35%-kal kisebb fűtési költséggel számolhatnak.
Dr. Prugberger Emil a 11. számú választókörzet képviselője arra is felhívta a figyelmet, hogy az ittlakók nemcsak az ő, hanem Németh Kálmán alpolgármester támogatását is élvezik az elkövetkező években, és még több beruházás is megvalósulhat a környéken.
Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester szerint az őszi pályázatokon a most kimaradt lakóközösségeknek is van esélyük a támogatás elnyerésére.





























