Hírek

Lekerült a bilincs...

2007. április 06., 09:25
Csütörtöktől szabadlábon védekezhet a zsarolással vádolt, szombathelyi bulvárlap kiadója. A Zalaegerszegi Városi Bíróság úgy döntött, az eljárás további részében nem indokolt az előzetes fogvatartás. Draskovits László jogi képviselője azt mondta, hogy álláspontja szerint az, hogy védence valakit is zsarolt, az egy városi legenda, ezt egy szűk csoport terjesztette.

Tavaly július 11-én helyezte Draskovits Lászlót a szombathelyi bíróság előzetes letartóztatásba azután, hogy a rendőrség akkor fogta el a lapkiadót, amikor egy lezárt borítékban pénzt vett át egy ismert helyi sportolótól. Az ügyészség indítványára - hogy ne kerülhessen sor a bűnismétlésre, a tanúk megfélemlítésére, az összebeszélésre és esetleg szökésre - azóta is börtönben volt a férfi.

A vasi bíróság elfogultságot jelentett be, ezért folyik Zalaegerszegen a zsarolással vádolt kiadó pere. A negyedik tárgyalási napon a bíróság szabadlábra helyezte a férfit.

Draskovits László
"Bebizonyosodott, hogy politikai ügy áldozata vagyok, a szombathelyi fideszes politikusok feljelentése alapján, akik itt meg is jelentek."

A bíróság több mint 10 tanút hallgatott meg. A hat sértett továbbra is fenntartotta terhelő vallomását.

Dr. Antal Kadosa - ügyvéd
"A mostani tárgyalás legnagyobb értelme az, hogy az előzetes letartóztatást megszüntette a bíróság, és lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet sem látott indokoltnak."

Most az ügyészség újabb tanúk meghallgatását indítványozta, ezért elnapolták a tárgyalást. A per május 24-én folytatódik Zalaegerszegen.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely