Az idén tízéves Esőemberke Alapítvány a megyében élő autisták komplex fejlesztését, ellátását segíti. Nehéz a feladat, hiszen a speciális iskolai képzés után nincs folytatás, így csaknem ötven vasi család kerül nehéz helyzetbe.
Nádorné Vörös Ibolya - kuratóriumi elnök
"Vas megyében nincs autista felnőtteknek intézmény, nem tudják őket befogadni, a speciális körülményeket nem biztosítják. Ebben az épületben 10 fő felnőtt autista és értelmi fogyatékos fog lakni."
A szombathelyi közgyűlés tavaly egyhangúan megszavazta, hogy egy, a gyöngyöshermáni városrészen található, mintegy 3600 m2-es telket ingyen átad az alapítványnak, sőt további 29 millió forinttal támogatja az építkezést is. A projekt első fordulójának eredményét várja a kuratórium, hiszen ha sikeres a pályázat, akkor elkezdődhet a 150-160 millió forintos beruházás, és elkészülhet a régió harmadik, felnőtteket foglalkoztató nappali központja.





























