Vidéken legalább 60 ezer, Budapesten minimálisan 75 ezer forint kell az egyetemista-főiskolás életéhez – tandíj nélkül. Ennek az összegnek a fele szerezhető meg tanulmányi és szociális alapon. Azok járnak jól, akiknek a szülei havi apanázst tudnak biztosítani, vagy pedig otthon laknak – így ugyanis megspórolják a lakással, étkezéssel és hazautazással járó költségeket.
A megélhetési költségek 2008 szeptembertől növekedni fognak, hiszen akkortól tandíjat kell fizetnie mindenkinek: alapképzésben évente 105 ezer forintot, ami így havonta 10,5 ezer forintot jelent majd egy tanévben. Ráadásul május 1-jétől változnak majd az utazási kedvezmények is: a nappali tagozatos hallgatóknak például csak a lakhelyük és az iskola között jár majd a 67,5 százalékos vasúti kedvezmény.
Megoldás lehet a diákmunka. Az ajánlatok között többféle álláslehetőség is szerepel, például 377 forint/óráért árufeltöltést, 400 forint/óráért pénztárosi munkát lehet választani. Ahhoz, hogy a minimális élethez szükséges plusz 30 ezer forintot megszerezze a hallgató, heti 17,5 órát kellene dolgoznia. Ez azonban az ötből több mint két munkanapot jelent, ami egyetemistaként nehezen kivitelezhető. Előnyben vannak a nyelvszakosok, főleg az angolul kiválóan tudók. Házhoz menve óránként – 45 percenként - 1500 forint az alsó tarifa is elkérhető, feketén.
Forrás: www.fn.hu





























