Az idő pénz, tudja ezt minden vállalkozás. Márpedig a gazdasági ügyek sok esetben túl bonyolultak ahhoz, hogy normál peres eljárásban rövid idő alatt lezáruljanak a vitás jogi esetek. Ez viszont sokat árthat egy-egy cégnek, hiszen a hosszú ideig elhúzódó eljárás akár meg is béníthatja azok működését.
A választott bíróságok azonban, akár fél éven belül is ítéletet hozhatnak egy-egy ügyben, mivel olyan emberek hozzák meg a döntéseket, akik gazdasági ügyekben is nagyobb szakértelemmel rendelkeznek. Ezt tartják a bíróságok egyik legnagyobb előnyének.
Kovács Vince, elnök - VMKIK
"A gazdaság szereplői egymással kapcsolatos peres ügyeikben fordulnak a bírósághoz. Nagy ügyszámot bonyolítottak, és nagy értékű ügyeik voltak a privatizáció során a válaztott bíróságoknak."
A választott bíróságok még az első kamarákkal együtt alakultak. A legtöbb esetben Szolnok megyében és Vas megyében kellett eljárniuk. Kovács Vince szerint döntéseiket több esetben fogadják el a felek, mint más bíróságét. Az uniós csatlakozás óta a tagországokon kívüli, ún. harmadik féllel szemben van a választott bíróságoknak szerepük, de a hazai, gazdasági jellegű ügyekben is többségében hozzájuk fordulnak az érintettek.





























