1997. április 17-én alakult meg a nyugati határszélen Magyarország első natúrparkja. Kőszeg és öt környékbeli település, 8 magánszemély, valamint a természetvédelemben és az idegenforgalomban érdekelt szervezetek hozták létre az egyesületet. Az Írottkő Natúrpark volt a hazai úttörő, ugyanis ez akkoriban szinte ismeretlen fogalom volt, törvényi háttér nélkül.
Dr. Tóth László - egykori elnök, Írottkő Natúrparkért Egyesület
"Akkor indult el Magyarországon a Phare CBC projekt, ami az uniónak a határ menti területeit volt hivatott fejleszteni. Akkor találkoztunk a natúrpark fogalommal először. Ausztriában akkor alakult meg a 21. natúrpark."
Az uniós támogatásból több jelentős turizmusfejlesztő program is megvalósult, például a Kőszeg-Bozsok közti kerékpárút, helytörténeti és egyháztörténeti múzeumok, gyógy- és fűszernövénykert, és a kőszegi borok háza. Idén a kőszegi önkormányzat 50 %-kal kevesebb pénzt ad a natúrparknak, ez a pályázatoknak is gátat szabhat.
Bakos György - elnök, Írottkő Natúrparkért Egyesület
"A lehetőségeink szűkültek. A pályázatok olyan magas önrészt kívánnak, amire most ebben a gazdasági helyzetben nem biztos, hogy a natúrpark egyesület képes."
Az elmúlt tíz évet mégis úgy összegzik, hogy kitárult a világ. Az erős marketingtevékenységnek köszönhetően az Írottkő Natúrpark ismertté vált. Ma már 16 település tagja az egyesületnek az Alpokalján.





























