A Kőszegre járó kalauz nélküli járatokon főleg a megyeszékhelyen tanuló vagy dolgozó kőszegiek utaznak. Nyáron azonban sok turista, sőt kerékpáros túrázó is a "piroskával" jut el a hegyaljai nevezetes helyekre. A kőszegi vonatok viszonylag nagy kihasználtsággal működnek, mégis elképzelhető, hogy az alig több mint 20 kilométeres vonal a megszorítás áldozatává válik. Szombathely polgármestere a napokban ennek ellenére lehetséges fejlesztésekről beszélt.
Dr. Ipkovich György - polgármester SZMJV
"Érdekes a Szombathely-Kőszeg elővárosi vonat terve, erre remélem, megvan a támogatás. Talán a villamosközlekedés is feléledhet ezáltal."
A MÁV-tól kapott információk szerint még semmiféle döntés nem született a kőszegi vasútvonal ügyében. A mai napon a megyében tartózkodó lefelsőbb vasúti vezetők is hasonlóan nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban.





























