Pajor László, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: négyes kiemelt fokozatban folyt a védekezés, a lángokat negyven tűzoltó próbálta megfékezni, összesen kilenc tűzoltóautó vonult a helyszínre Sárvárról, Pápáról és Körmendről, valamint a helyszínre irányították a katasztrófavédelem veszélyhelyzeti felderítő kocsiját is. Személyi sérülés nem történt - tette hozzá.
Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője közölte: a sűrű füstöt nem a település felé hordta a szél. A füstöt Sárvártól 14 kilométerre Celldömölk határában is látni lehetett, a levegőben érződött az égett műanyag jellegzetes szaga. A tűzoltók addig tartózkodtak a helyszínen, mert amíg le nem hűlt a meggyulladt anyag.
Kéndioxidot, nitrogéndioxidot és nyomokban szénmonoxidot mértek a levegőben, de egyik anyag koncentrációja sem emelkedett az egészségügyi határérték fölé.
Több tucat nézelődő kísérte figyelemmel a tűzoltók munkáját, a helyszínt biztosító rendőröknek többször is távolabbra kellett terelniük a mobiltelefonjaikkal fényképező embereket.
Egy kisebb üzemben keletkezett a tűz, ahol kiválogatott hulladékot tárolnak. Nemrég volt lakossági hulladékgyűjtés, feltehetően ennek során kerülhetett olyan anyag a szétválogatott szemétbe, ami öngyulladást idézhetett elő.
Az anyagi kár a telephelyre korlátozódik, hiszen a lángok a tűzoltók szakszerű munkájának köszönhetően nem terjedtek át az ipari park logisztikai részére. A becsült kár azonban így is több tízmillió forint."
Forrás: www.origo.hu
Fotó: www.langlovagok.hu





























