Hírek

Fókuszban az építészet

2007. április 25., 13:51
Épületek, építészek álltak a középpontban a ma 24. alkalommal megrendezett Levéltári Napon. Szó volt a szombathelyi polgárházakról, a kőszegi Batthány házról, de a zsinagógákról is. Nem csak szakmabelieket vártak a mai előadásokra, hanem a helytörténet iránt érdeklődőket is. A tervek szerint az elhangzott előadásokat hamarosan könyvben is olvashatjuk majd.

Bariska István előadása most is egy érdekes kérdést feszegetett Kőszeggel kapcsolatban. Ezúttal azonban nem a török ostromról, hanem a Battyhányiak házáról volt szó, amely a 18. században került a család grófi ágának tulajdonába. A kutatások azt is bebizonyították, hogy Kőszeg az egyik olyan magyar város amit ma is körbevesz a korábban épített városfal és a telekosztások ugyanazok, mint a 16. században. A levéltári napok évről évre tartogatnak hasonló újdonságokat.

Dr. Tilcsik György, igazgató - Vas Megyei Levéltár
"A mai nap az épületek, építészek, tehát az épülettörténet és a levéltári kutatások kapcsolatát akarja a nagyközönség elé tárni. Egyrészt szakmai, másrészt történelmi előadások segítségével."

Persze szó esett Szombathelyről is. Részben a polgárházakról és a 1820-as évek lakásügyi helyzetéről, de a Sabaria nevű vendéglőről is, amely  kúriaépületként a 16. században már biztosan állt.

Feiszt György, levéltáros - Vas Megyei Levéltár
"Nemcsak vendéglátóhely volt, hanem kulturális székhely is. Hiszen rendszeresen tartottak itt színházi előadásokat, hangversenyeket, bálokat, politikai eseményeknek is a színhelye volt. A múzeum megépültéig a város legnagyobb nyilvános terme itt volt."

A tervek szerint az elhangozott előadásokat kötetben is megjelentetik. A levéltár ugyanis 5 évente, kizárólag az itt elhangzott előadások többségét önálló kötetben is közreadja.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely