Játszottak tűzzel és vízzel, kötöztek sebet és szállítottak sérültet. A Gombás Tibor emlékére megrendezett ifjúsági polgári védelmi viadalon több, mint 100 fiatal versenyző próbálta meg sikerrel teljesíteni az elméleti és gyakorlati feladatokat. Az ügyességen és a leleményességen kívül a felkészülés során a fizikai képességek javítására is figyeltek a csapatok.
Ebben az ijesztő vegyvédelmi felszerelésben szerencsére nem marcona katonák, hanem a váti iskola lánycsapatának tagjai hajtották végre a sérültszállítás feladatát. A verseny szervezői igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy a próbák minél életszerűbbek legyenek. Az egészségügyi és általános higiéniai ismeretekre éppúgy szükség volt, mint a vészhelyzetből való menekülés és kimenekítés bemutatására.
A vépi viadalon a szombathelyi polgári védelmi kirendeltség területéről 25, a megye többi területéről két csapat vett részt. A legjobb általános- és középiskolás négyesfogat tagjai a csillebérci országos döntőn bizonyíthatják be, hogy igazi vészhelyzetben sem esnek kétségbe.





























