Hírek

Tegnap üléseztek a városatyák

2007. április 27., 12:15
A gazdasági társaságok hatékonyabb működtetését várja el az önkormányzat a létrehozott Vagyonhasznosító és Városüzemeltető Rt.-től. Az ellenzék kifogásolja az igazgatósági és felügyelőbizottsági helyek elosztását, és túlméretezettnek tartják az irányító struktúrát. A tavalyi évi zárszámadásból kierült: a korábban prognosztizált 600 millió forintos hiány helyett 150 millióval zárt a 2006-os évet a város.

Kovács Elődöt választották a tegnap létrehozott Vagyonhasznosító és Városüzemeltető ZRt. élére - mondta a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón dr. Ipkovich György. A tervek szerint több más társaság mellett idekerül majd az Ipari park és a Távhő is. Az ellenzék kérésének megfelelően egyszemélyi vezetés helyett igazgatótanácsot is létrehoztak, és ide, valamint a felügyelő bizottságba az összes, a közgyűlésben szereplő párt helyet kapott.

A Fidesz azonban az elosztást kifogásolja. Szakály Gábor és Lazáry Viktor szerint elfogadhatatlan, hogy miközben ők alkotják a közgyűlésben a legnagyobb frakciót, mindössze 1-1 helyet kaptak mindkét testületben. Szakály Gábor úgy fogalmazott: aki végignézi a tesületi névsort láthatja, hogy szocialista nagyvállalatot alapítottak Szombathelyen. Szocialista ingatlanspekulánsok kezébe került a városi vagyon - mondta a politikus.

Molnár Miklós a 2007 és 2013 közötti időszakra szóló gazdasági prgramból hiányolta a prioritásokat, a befektetés ösztönző elképzeléseket, valamint azokat a konkrét vállalásokat, amiket a városvezetés meg akar valósítani ebben az időszakban. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy ez a program nem más, mint amit az önkormányzat már korábban, például a Nemzeti Fejlesztési Tervben vagy Szombathely hosszútávú fejlesztési programjában is megfogalmazott.

A Csaba utcai felüljáróval kapcsolatban Soós József szocialista képviselő elmondta: jelenleg úgy tűnik, hogy ennek megépítése összeköthető a 86-os út fejlesztésével. Ha ez mégsem valósulna meg, az önkormányzat saját maga indítja el a felüljáró tervezését, hiszen egyre sürgetőbb egy újabb összekötő út megépítése a keleti városrésszel.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely