Hírek

Vendéglátók versenye, kevés érdeklődővel

2007. május 02., 09:36
Bizonyára az ünnepek miatt jelent meg a vártnál kevesebb versenyző a Vasi Vendéglátó Egységek Felszolgáló Szakmai vetélkedőjén. Előzetesen tízen neveztek be a versenyre, közülük többen azonban egyéb elfoglaltságukra hivatkozva mégsem indultak azon. A szervezők ennek ellenére úgy gondolják, hogy jövőre is megrendezik a vendéglátósok viadalát.

A Vasi Gasztronómiai Egyesület idén másodszor hirdette meg a vetélkedőt. A  megjelent versenyzők feladatai közé tartozott a húsz kérdésből álló  szakmai teszt kitöltése, egy asztal anyák napi alkalomra való díszterítése, menükártya készítése, valamint egy üveg pezsgő folyamatos kiöntése hét pohárba.

Iszak Krisztián - elnök, Vasi Gasztronomiai Egyesület
"A szebb napokat is megért vendéglátó szakmát  egy kicsit fel kellene lendíteni. Nem gondolom, hogy ez a verseny világot megváltó lenne, de egy apró lépést lehetne tenni és úgy gondolom, a jövőben is megrendezzük ezt a versenyt."

A feladatok végrehajtás a után, a szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy  Kuczi Andrea tanuló volt az idei év legjobb felszolgálója, így ő vihette haza az első helyezettnek járó díjat.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely