Hírek

Átadták a kerékpárosok fellegvárát Herényben

2007. május 02., 09:45
A kerékpáros turisták kedvelt állomása lehet a hét végén átadott Herényi Kulturális és Sport Egyesület új otthona. A római kort idéző épület nem egészen nyolc hónap alatt készült el.

Az egykori közösségi ház hetven éven át szolgálta a herényieket. Helyén a mai kor igényeinek megfelelő kulturális és a kerékpáros központ áll. Mindez a herényiek összefogásának, szorgalmának és a sikeres pályázatoknak köszönhető.

Károlyi Frigyes - elnök, Herényi Kulturális és Kerékpáros Egyesület
"Egy INTERREG és ROP pályázaton a turizmus fejlesztéséből sikerült megvalósítani, és nemcsak a kerékpározás hanem a kultúra is jelen van."

A beruházás 150 millió forintba került, ennek 90 %-át pályázati forrásból finanszírozták, a többit pedig a szombathelyi önkormányzat állta. A bicikli kölcsönzés mellett a létesítményben  a kerékpározás kedvelői akár meg is pihenhetnek. Hat szobában 16 személy kaphat szállást.

Dr. Ipkovich György - polgármester
"A biciklis turizmus és a biciklisport egyik fellegvára lehet. Nemcsak a városban hanem a térségben. Része a Keszthely, Kám, Szombathely, Kőszeg, Burgenland felé irányuló forgalomnak."

A Herényiek Házát az avatást követő napon, Veres András megyéspüspök áldotta meg.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely