Hírek

Kivirultak Herény utcái

2007. május 02., 09:46
Herényben komoly hagyományai vannak a virágkertészetnek - ezért is gondolták úgy a városrészen élők, hogy másokkal is megosztják pompázó növényeik látványát. A Herényi Virágút megnyitóján dr. Ipkovich György büszkén vallotta be, hogy ősei közül többen foglalkoztak ezzel a szép szakmával. A virágvásárt számos kísérő rendezvény gazdagította.

Vasárnap virágillat terjengett a levegőben a herényi városrészen. Az ötödik alkalommal megrendezett virágvásár iránt évről évre növekszik az érdeklődés. Az idén mintegy harminc termelő hozta el portékáját.

Szekér Tamás - főszervező
"Dunántúlról jönnek, érdeklődnek Budapestről, Pécsről. Kapom a telefonokat, kérdezik, hogy mikor lesz. Azt hiszem, hogy idegenforgalmi látványosságnak sem kicsi. Ez a kertkultúrát az emberekben egy kicsit növeli."

A kedvező időjárásnak köszönhető látogatókból sem volt hiány. A Szent György napi búcsúval egybeeső virágvásárt és kiállítást több ezren tekintették meg.

Révész József - Kőszeg
"Egy kicsit több árussal jobban fel lehetne futtatni. Sokan szeretik a virágokat."

Kónya Zoltánné - Herény
"Már 5-ik éve van ez a rendezvény, és minden évben nagy a létjogosultsága. Főleg ma, hogy jó idő van és reméljük sikeres lesz."

Aki vásárolni akart, az kedvére válogathatott a szobanövények, az egynyári virágok, törpefenyők, muskátlik, sziklakerti növények közül. Az egész napos rendezvényen a család minden tagjára gondoltak a rendezők, a kicsiknek például állatsimogatót, kézműves foglalkozásokat szerveztek.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely