Szombathely idén már ötödik alkalommal ünnepli szabadtéren, azaz mindenki számára elérhető módon, közel ezer táncos, zenész közreműködésével a Tánc Világnapját. Az egész napos táncbemutatók után este fél nyolctól táncgála zajlott a Fő téri nagyszínpadon, majd tűzijáték, a szökőkút melletti kisszínpadon pedig Kis éji zene szórakoztatta a közönséget. A program zárásaként pedig Négy Évszak elnevezésű Táncszínházi bemutatót láthattak az érdeklődők.
Parais István - táncpedagógus-koreográfus, főszervező
"Több műfaj, több különböző, eltérő táncműfaj találkozik egy színpadon a Savaria társastáncosok és a Savaria modern táncosok előadásában. Este, késő este, majd már éjfél körül fél 11 körül a Booghie Thing Zenekar együttes finom jazzmuzsikájával zárjuk programjainkat.
Szombathely táncélete Európában is egyedülálló, a Tánc Világnapján pedig mindegyik rangos helyi és megyei néptáncegyüttes, tánccsoport, zenekar képviselteti magát.





























