Egy rendezvény miatt az Arena Savaria helyett a Nagy Lajos Gimnáziumban tartották meg a diákolimpia negyedik ötödik és hatodik korcsoportjának országos döntőjét, valamint a Hollandiában sorra kerülő Európa bajnokság selejtezőjének első fordulóját. A hazai versenyzőkön kivül a legjobbnak járó titulusért harcba szálltak a közismerten nagy ellenfélnek számító maklári, valamint a mórahalmi kötélugrók is.
A szombathelyiek az országos versenyeken mindig sikeresen szerepelnek. Ez most sem volt másképp. A kiváló versenyzésnek köszönhetően négy arany, egy ezüst és egy bronzérem jutott a hazaiknak. Ez is azt bizonyítja, hogy a kötélugrás fellegváraként ismert Szombathelyen népszeű ez a látványos és nagy ügyességet követelő sportág. A klubnak jelenleg ötven versenyzője van, és még ugyanennyien rekreációként űzik e sportágat.
Füle Magdolna - edző, Szombathelyi Kötélugró Klub
"Egyesületünk fogadja azokat is, akik nem versenyszerűen, hanem csak kedvetelésből ugrálnak."
A szombathelyiek az EB selejtezőn is az első helyen végezetek. Az ötödik korcsoportban győztes együttes biztos utazó. A felnőttek között az egy hónap múlva a megyeszékhelyen sorra kerülő második forduló után dől el, hogy mely csapat képviseli hazánkat a hollandiai Európa bajnokságon.





























