Egyre népszerűbbek a speciális olimpia szövetség által szervezett versenyek Kőszegen, évről évre több egyesület jelzi részvételét. A területi teniszversenyen hétvégén kőszegi és ceglédi versenyzők mérték össze tudásukat a Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény pályáin. Akinek már ment a tenyeres, a szervát és a fonákot is megpróbálhatta, itt nem a párharc volt a lényeg, hanem a képességek fejlesztése.
Szabó István - tenisz szakágvezető, Cegléd
"Ezek nagyon mozgékony, ügyes gyerekek, és egy kis odafigyeléssel ugyanolyan szintre lehet őket hozni, mint a normális gyerekek versenyzését."
A tenisszel egyidőben a Béri Balogh Ádám iskola tornatermében, meghívásos kosárlabda torna zajlott, melyen 16 csapat indult többek közt Budapestről, Szolnokról és Nyírbátorból is jöttek gárdák. A kőszegi lányok első és második, a fiúk a harmadik és negyedik helyet szerezték meg a versenyben. Különlegesség, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek is a hivatásos kosárlabdázókra vonatkozó szabályoknak megfelelően játszottak.





























