Kőszeg polgármestere örömmel üdvözölte, hogy éppen itt, a turizmust kiemelt feladatként kezelő városban ülésezett a bizottság. Huber László röviden beszámolt az utóbbi idők fejlesztéseiről, a Fő tér rekonstrukciójáról, valamint a Jurisics Vár már előkészületben lévő felújításáról, a Gyöngyös revitalizációjáról, és a klimatikus gyógyhely minősítésről.
Az alpolgármester átadta a jelenlévőknek a város török ostromának 475. évfordulójára tervezett nagyszabású rendezvénysorozat programját a támogatás reményében. A Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke elmondta, hogy idén jóval kevesebb pénz felett rendelkeznek, a korábbi 200 millió forinttal szemben ebben az évben 90 millióval gazdálkodhatnak. Ezért fontos, hogy jól előkészített projektervekkel pályázzon a régió.
A Regionális Fejlesztési Tanács az idegenforgalom fellendítését célzó beruházásokra 36 milliárd forintot különített el. Walter Dezső felhívta a figyelmet, hogy az év végi schengeni csatlakozás miatt a turizmus teljes átalakulására kell számítani.





























