A Hali talán legnagyobb helyzete a 21. percben kerekedett: Sipos parádésan adott be balról, középen üresen érkezett Nagy Gábor, aki 7 méterrol a felso lécre bólintotta a labdát, ami a gólvonal elé vágódott.
A 31. percben Kovács vesztett labdát saját térfele közepén, Kecskés kapura tört volna, Subicz sárga lapot éroen buktatta. A baloldali szabadrúgás után Disztl Dávid közelrol végta a labdát a Haladás hálójába, ezzel lett 0-1, így vonultak öltözőbe a csapatok.
Az 50. percben Melczer baloldali beadását Gajda fejelte 6 méterrol a bal alsó sarokba: már 0:2.
A 74. percben 11-eshez jutott a Siófok, Tóth Péter felkarral vette a labdát, mire Bede büntetot ítélt. Tóth sárgát kapott, a 11-est Forgács a bal alsóba lotte, és beállította a végeredményt: 0-3.
Artner Tamás szerint nem akarta eléggé a győzelmet a Hali. Ha nyertek volna, négy ponttal megléphetett volna riválisai elől a tabellán, így azonban a negyedik helyre csúszott vissza a csapat. A vezető helyet a Siófok vette át jobb gólaránnyal, azonos ponttal második a Felcsút, harmadik a Barcs.
A csapaton a Sportdöntő Bíróság segíthet még, akik a levont 11 pont sorsáról döntenek hamarosan.





























