Velazquez, Egon Schiele vagy éppen Aba-Novák Vilmos képein keresztül barangolhatnak Európa különböző tájain a Neumann Iskola diákjai. 2004 óta vesz részt egy uniós programban az intézmény. Spanyolországból Valencia, Ausztriából Androf, Lengyelországból Scsecsin egy-egy általános illetve középiskolájával dolgoznak együtt. Szombathelyről még a Nagy Lajos Gimnázum vesz részt a programban.
Prófusz György, igazgató - Neumann János Általános Iskola
"Azért tartjuk nagy jelentősségűnek, hogy ebben a programban részt vehetünk, mert a gyerekek megtanulhatják, hogy nem cél az idegen nyelv, hanem eszköz, olyan eszköz amivel kapcsolatokat tudnak kiépíteni és más kultúrákat megismerni."
Minden évben más-más szemszögből mutatják be saját országukat a résztvevő iskolák. Idén a kultúra áll a középpontban. Minden országból a 10 legjelentősebb képzőművészeti alkotásról készített nyomtatott képek láthatóak az iskolában. A képeket azok a diákok is megnézték, akik tavasszal a csereprogram keretében eljutottak Scsecsinbe. Az ott eltöltött egy hetet mindannyian hasznosnak ítélik.
Stieber Anett, 8.a. - Neumann János Általános Iskola
"Először is gyakorolni kell az angol nyelvet, ezt nagyon fontosnak tartottam, és imádok utazni és sok érdekességet láttam ott."
Szakál Lili - 7.a. - Neumann János Általános Iskola
"Az angol nyelv miatt, mert én idén kezdtem, és nagyon fontos lett volna, hogy behozzam a többieket, és jó volt gyakorolni, és másokat is megakartam ismerni."
A kiállítás a tanév végéig látható majd az iskolában, és külföldi partnerintézményeiben. A tervek szerint Pünkösd után Scsecsinből érkeznek majd cserediákok Szombathelyre.





























