Módosították a belváros gépjármű-közlekedésének szabályairól szóló önkormányzati rendeletet. Azok a magánszemélyek, akik gépjárműadójukat Kőszegnek róják le, és az előző évi befizetést az adóhatóság okiratával igazolják, a parkolóbérletek árát 50 %-os áron vásárolhatják meg. A Fő téri üzletek árufeltöltését ezentúl az eddigi 6-10 óra helyett délig végezhetik. Megszűnik a Jurisics téren a gépjárművek parkolási lehetősége, így a visszaélések is elkerülhetők lesznek.
A februárben hatályba lépett vagyonrendelet is módosításra szorult. Például új elemként bekerült a belterületi beépítetlen földrészletek elidegenítésére vonatkozó rendelkezés. Az önkormányzati ingatlan eladása esetén - ha a forgalmi érték meghaladja az ötmillió forintot -, két értékbecslést kell beszerezni, és a magasabb összeg képezi a valós értéket.
Döntöttek arról is, hogy az önkormányzat 1,5 millió forinttal támogatja a Szent Imre templom felújítását.





























