Hírek

Fejlesztésekről döntöttek Celldömölkön

2007. május 29., 12:16
Egymilliárd forintnyi pályázati pénz felhasználásáról döntött Celldömölkön a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. Azokról a decentralizált pályázati forrásokról határoztak, amelyekből például a települési önkormányzatok felújíthatják belterületi útjaikat vagy a hátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkózását segíthetik.

A régióból összesen 678 projekt pályázott támogatásra, az összes igény meghaladta a 3,9 milliárd forintot. Ezzel szemben 226 program támogatására volt lehetőség, 989 millió forint értékben. A regionális tanács a pályázatok elbírálásához szakértőkből álló bizottságot hozott létre, ennek előterjesztése szerint hozta meg egybehangzó döntését szerdán a testület.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Bartók Terem felújítására és bővítésére közel 10 millió, a Vasvári Pál u.tca és Móra Ferenc utca csapadékvíz elevezetésének megoldására 12 millió forint támogatást kapott. 18 millió forintért Gyöngyösfalu önkormányzata is bővítheti az iskolát, míg Egyházashetye, Borgáta, Köcsk és Káld községek szennyvízelvezetésének és tisztításának megoldására 20 millió forintot ítélt oda a Fejlesztési Tanács.

Eredetileg a mostani ülésen határoztak volna a régió kiemelt projektjeiről is, a döntést azonban elnapolták, így június 13-án ebben a kérdésben rendkívüli tanácsülést hívnak majd össze. Az elfogadott programok között szerepel a Markusovszky Kórház fejlesztése, a táplánszentkereszti Idősek Otthona, valamint a Savaria Múzeum és az MMIK által irányított épületfelújítási terv is.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely