A Szombathelyi Foglalkoztatási Paktum 2004 májusában alakult: cégek, vállalkozók, non-profit és munkaügyi szervezetek, képző intézmények valamint az önkormányzat részvételével. Célja, hogy javítsa a foglalkoztatást, új munkahelyeket teremtsen, csökkentse a munkanélküliek számát, fejlessze a város szakképzési struktúráját, támogassa a helyi gazdaság fejlesztési elképzeléseit. A mai záró konferencián az eltelt három évről esett szó többek között.
Dr. Kovács Péter - kirendeltség-igazgató, Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
"2007 elejére felépült a paktum szervezeti kerete, és kész arra, hogy a 2007 és a 2013 közötti időszakra uniós forrásokat szerezzen a hazai forásokkal együtt."
A paktum eredményesen működik, hiszen a társulás 2004 óta mintegy kétmilliárd forinttal járult hozzá Szombathely gazdasági fejlődéséhez.





























