A hazaiak ezúttal is főként litván és amerikai duójuk révén veszélyeztettek, ám a túloldalon a finálé mérkőzésein rendre fantasztikusan teljesítő Vavra újra nagy formát mutatott, Trummer és Ferencz pedig "szállította" a várt triplákat. Néhány lejárt vasi támadóidő következtében tíz perc elteltével a házigazdák kerültek előnybe.
A második negyedben maradt a szolnoki fölény, a remek védekezést eredményes akciók követték, így a vendégek 5 pontjára Pór Péter együttese 15-tel válaszolt. A félidőben már 43-20 volt az állás. A piros-fekete alakulat mindössze 25 százalékkal célzott a mezőnyből.
Trummer és Vavra találatai ellenére folytatódott a Tisza-parti parádé, a különbség előbb 30 pontra duzzadt, majd 72-36-nál a vendégekéhez képest kétszer annyi hazai pont állt az eredményjelzőn.
A 72-39-ről induló utolsó játékrész már a közönség álló ovációja közepette zajlott le, így az idén a Magyar Kupát is elhódító Szolnok ünnepi díszletek előtt, összesítésben 3-0-s "söpréssel" szerezte meg fennállásának második bajnoki aranyérmét.
A finálésorozat legjobbjává a szolnoki Thomas Kelleyt választották meg.
Sabáli Balázs, a Körmend vezetőedzője az origo.hu-nak nyilatkozva elmondta: "Beigazolódott a félelmem, az otthoni vereség után sokat hibáztunk, gyengén támadtunk, és a második negyedtől már egyénileg akartuk megnyerni a meccset. Ezzel együtt nagyszerű tavaszt produkáltunk, gratulálok a fiúknak."
Pontszerzők: Kelley 14, Molnár A. 13, Hollins 12, Sabaliauskas 10, Cziczás 10/6, Frana 9, Rezák 6/6, Tóth V. 5/3, Jurkunas 4, Fülöp 4, Cseh 2, illetve Trummer 14/12, Kutasi 13/6, Ferencz 9/3, Mujanovic 6/3, Vavra 5, Máté 3/3, Tóth G. 2, Metelski 2"
Forrás: www.origo.hu





























