Németh Pál a Vas Megyei Közgyűlés által ebben az évben életrehívott Batthyány-emlékérmet vehette át Kovács Ferenctől, a közgyűlés elnökétől.
Kovács Ferenc, elnök - Vas Megyei Közgyűlés
"Olyan életút áll Németh Pál mögött, amely párját ritkítja. Elég ha csak a több mint 500 elsőségre gondolunk, amit tanítványai elértek. Vas megyében messze ő a legkiemelkedőbb személyiség, mint edző."
Németh Pál is készült egy meglepetéssel. Köztudott róla, hogy az atlétika mellett másik szenvedélye a festészet. Saját képeit ajándékozta a jelenlévőknek. Elmondta: minden sikernek egyformán örül - ebből pedig volt része bőven, hiszen tanítványai rendkívül sikeresen szerepeltek a különböző világversenyeken.
Németh Pál - mesteredző
"Eb- és Vb első lettek, talán több mint 10 alkalommal. csak olimpiát nem sikerült nyerni, de jól szerepeltek a gyerekek."
A Szombathelyi Televízió néhány évvel ezelőtt - A dobópápa címmel - portréfilmet készített Németh Pálról. Nemrégiben újabb alkotás készült a mesterrel, amit várhatóan az ősszel mutatnak majd be.





























