A megyei jogú városok közül Szombathelyen jött létre utolsóként helyi televízió, még 1990-ben. A tévé indulásakor, illetve 1994-ben történt egy jelentős eszközfejlesztés. Azóta a Szombathelyi Televízió műszaki színvonala a városi tévék között az élmezőnyből a legelmaradottabbak közé süllyedt.
A napi műsorgyártásban még mindig nagy szerepe van a közel 20 éve szolgáló technikának. Egyes stúdiókamerák és képkeverő berendzések működése lassan már inkább csoda, mint normális állapot. Az öreg gépekhez ma már alkatrészt sem lehet kapni.
Váradi Gábor - igazgató, Szombathelyi Televízió
"A város vezetése felismerte, hogy szükség van az elöregedett eszközállomány felújítására. Idén nettó 60 millió forintot különítettek el. Bízom benne, hogy a megvalósuló beruházással korszerűbb, gyorsabb, frissebb lesz a tévé."
A televíziós berendezések piacán az elmúlt években bekövetkezett digitális robbanás az eszközöket és a munkafolyamatot is teljesen megváltoztatta. A Szombathelyi Televízió napi gyártásában azonban még mindig az analóg technika van túlsúlyban. Ez a gyártási költségeket is megemeli, és jelentősen lassítja a munkát. Ezért a legfontosabb feladat a hatékony műsorkészítés, és ennek eredményekénet egy frissebb, korszerűbb televízió megvalósítása.





























